Városi Hivatal
H.-Cs.: 7.30-11.30/12.30-16.00
Péntek: 7.30-11.30
Ügyfélfogadó Központ
H.-Cs.: 7.30-11.30/12.00-16.00
Péntek: 7.30-11.30
Anyakönyvi Hivatal
H.-Sz.: 7.30-11.30/12.00-16.00
Csütörtök.: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 7.30-11.30
2024. április 16-án (kedden) a Városi Művelődési Központ színpadán Mikszáth Kálmán klasszikusa, a Szent Péter esernyője című mű elevenedik meg, a Zenthe Ferenc Színház társulatának köszönhetően.
A kétfelvonásos vígjátékot a színház még 2016-ban tűzte műsorra, most pedig Füleken délelőtt egy diákelőadás, este 18.00 órától pedig egy a széles nagyközönségnek szánt előadás során tekinthetik meg az érdeklődők.
A történet szerint, amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása: megújul a paplak, Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek, özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is. Telnek-múlnak az évek, s a kis Veronka eladósorba kerül. Megismerkedik Beszterce híres ügyvédjével, Wibra Gyurival. A fiatal, feltörekvő jogász és a Szent Péter esernyőjének áldásával felnőtt papkisasszony azonnal egymásba szeret. Közéjük áll azonban Wibra Gyuri öröksége, amelyet megboldogult apja – hogy, hogy nem? – egy esernyő szárába rejtett. S megindul a harc a vagyonért…
Szereplők:
Sztolarik - Albert Péter
Billeghi, Münz, Szent Péter - Erdélyi Gábor
Szlávik - Máté Krisztián
Lonka - Németh Anna
Münzné - Falati Hedvig
Wibra György - Farkas Zoltán
Adameczné - P. Kerner Edit
Majzik - Gula Péter
Bélyi - Ozsgyáni Mihály
Gongoly - Baksa Imre
Ancsura - Kökényessy Ági
Madame Kriszbay - Litauszky Lilla
Veronika - Szilvási Judit
Rendező: Susán Ferenc
Jegyek 10 euróért, illetve 8 euróért (diákok és nyugdíjasok) vásárolhatók ONLINE a www.kultura.filakovo.sk oldalon, vagy személyesen a Városi Művelődési Központ 2. emeleti irodájában, a J&D Cukrászában (Námestie slobody 36.) és a Democolor festékboltban (Radničná 19.).
Mindenkit szeretettel várunk!