Városi Hivatal
H.-Cs.: 7.30-11.30/12.30-16.00
Péntek: 7.30-11.30
Ügyfélfogadó Központ
H.-Cs.: 7.30-11.30/12.00-16.00
Péntek: 7.30-11.30
Anyakönyvi Hivatal
H.-Sz.: 7.30-11.30/12.00-16.00
Csütörtök.: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 7.30-11.30
Fülek és környéke növényföldrajzi tagolás szerint a magyar flóratartomány (Pannonicum) ősmátra flóravidékének (Matricum) Ipoly-Rimai-árok (Ipeľsko-Rimavská brázda) flórajárásába tartozik. A térség flórája gazdag, a jelenlegi ismeretek megközelítőleg 1200 edényes növény előfordulásáról szólnak. Ha hozzávesszük a területhez szorosan kapcsolódó magyarországi részeket (Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet), a tágabban értelmezett környék növényvilága több mint 1300 taxont tartalmaz. Az itt előforduló növényzetre jellemző a montán jellegű és a melegkedvelő, pannon fajok együttes előfordulása ugyanazon a területen. Az északi lejtők és az északi kitettségű szűk völgyek néhány hegyvidéki faj előfordulásának helyszínei. Ilyenek például az ikrás fogasír (Dentaria glandulosa), a fürtös bodza (Sambucus racemosa) vagy a madárberkenye (Sorbus aucuparia). Ellenkezőleg a déli hegyoldalakat meleg- és szárazságkedvelő növényzet borítja. Ezek az előbbiekhez képest gyakoribb előfordulásúak. Ide sorolhatjuk a pukkanó dudafürtöt (Colutea arborescens), a borzas lent (Linum hirsutum) vagy az élesmosófüvet (Chrysopogon gryllus) és másokat. A területen eddig 35 védett növényfaj előfordulása ismert. 201 taxon pedig vörös listás.
Fülek határában, valamint a szűkebb környezetben az erdőtársulások közül a legelterjedtebbek közé a cseres-tölgyesek és a gyertyános-tölgyesek tartoznak. A tágabb vidék erdőtársulásai között megtaláljuk a szubmontán és a mészkerülő bükkösöket, a mészkerülő tölgyeseket, kőtörmelékes talajon a törmeléklejtő erdőket, patakok közelségében pedig a patakparti égerligeteket. Csak mozaikos, így ritkább előfordulásúak a főleg napsütötte és köves helyszíneken megtalálható melegkedvelő tölgyesek. Az erdők jelentős részében már a tájidegen fehér akác (Robinia pseudoacacia) is teret hódít. Kisebb előfordulásban megtalálhatók a telepített fenyvesek is, melyek leginkább erdeifenyő (Pinus sylvestris) ültetvények.
A cseres-tölgyesek, nyitott lombkoronájuk miatt, sok fényt engednek át a talajszintre, így ezen állományok gyepszintje igen gazdag. Főleg a fűfélék magas aránya jellemzi őket. Gyakran a ligeti perje (Poa nemoralis) dominál. Ennek az erdőtársulásnak az egyik jellegzetes védett növénye a bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria). A lombkoronaszintben a csertölgy (Quercus cerris) és a kocsánytalan tölgy (Quercus petrea) a leggyakoribb, de gyakran az alsó koronaszintben a mezei juhar (Acer campestre) is előfordul. A cserjeszintben sokszor az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és a fagyal (Ligustrum vulgare) jelenléte jelentős.
A gyertyános-tölgyesek ellentétben az előző erdei társulással, az enyhén nedvesebb élőhelyeken fordulnak elő a kevésbé meredek hegyoldalakon. A gyertyánnak (Carpinus betulus) a tölgytől jobban záródó koronája miatt ezekben az erdőkben a gyepszint növényzete általában kevésbé fejlett. Gyakori faj itt a bükkös sás (Carex pilosa), és jellemző a tavaszi geofitonok nagyobb aránya. Közéjük soroljuk a salátaboglárkát (Ficaria verna), az ujjas keltikét (Corydalis solida), a bogláros szellőrózsát (Anemone ranunculoides) és másokat. A védett növények közül említsük meg a turbánliliomot (Lilium martagon) és a nőszőfű fajokat (Epipactis sp.).
A további erdei társulások közül, leginkább a magasabb tengerszint feletti magasságú vagy az északi kitettségű területeken találjuk meg a szubmontán bükkösöket (Medves, Karancs, Somoskői Nemzeti Természeti Rezervátum, Sátor-hegy, Pogányvár, Monosza, stb.), meredek oldalakon pedig kisebb foltokban a mészkerülő bükkösöket. Térségünkben ritka és csak néhány helyen fordul elő a kárpáti endemikus faj: az ikrás fogasír. A védett kosborfélék közül említsük meg a piros madársisakot (Cephalanthera rubra).
A pukkanó dudafürt főleg a melegkedvelő tölgyesekben nő. Ritkán előfordul itt a molyhos tölgy is (Quercus pubescens).
Természettudományi és természetvédelmi szempontból is különösen jelentősek a törmeléklejtő erdők, szurdokerdők és az égerligetek. Az előbbiek, köves talajuk vagy a meredek lejtők miatt általában véderdők, és ezért kedvezőbb erdőszerkezettel bírnak. Ezen okok miatt jelentősebb bennük a holt faanyag-mennyiség. Ezek az erdők leginkább a sziklás hegycsúcsok alatt találhatók.
A nyílt élőhelyek közül jelentősek a félszáraz és száraz gyepek, kevésbé gyakoriak a mezofil jellegű rétek. A száraz gyepek jellegzetes védett növényeihez soroljuk a leánykökörcsint (Pulsatilla grandis), a fekete kökörcsint (Pulsatilla pratensis), az élesmosófüvet (Chrysopogon gryllus), vagy a borzas lent (Linum hirsutum subsp.glabrescens), a bíboros kosbort (Orchis purpurea) és az árvalányhajakat (Stipa sp.) stb. A kevésbé száraz legelőkön, néhány helyen megtalálható az agárkosbor (Orchis morio). Sziklai növényzettel főleg a bazaltvulkánosság szikláin találkozhatunk. Képviselőik közé soroljuk a rózsás kövirózsát (Sempervium marmoreum), a borsos varjúhájt (Sedum acre) és a fodorka fajokat (Asplenium sp.) A tágabb térségben fellelhetők a XX.század 70-es, 80-as éveiben kialakított víztárolók. A vízi és mocsári növényzet egy része a mesterséges víztárolóknál vagy a patakok mentén összpontosul. A ritkább, de jellegzetes fajok közül említsük meg a virágkákát (Butomus umbellatus). Irodalmi adatok a sárga vízitök (Nuphar lutea) előfordulásáról is tanúskodnak.
A tágabb térségben (Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet) eddig megközelítőleg kétezer ötszáz állatfaj előfordulása bizonyított. Ebből 339 a védett, 337 pedig a vörös listás faj. 184 fajt pedig az európai jelentőségű védett fajok közé sorolunk.
Gerinctelenek
A gerinctelen fauna még csak részben felkutatott. Csupán néhány jelentősebb rendszertani csoportról vannak összefogóbb adataink. Azonban ezeket az ismereteket sem tarthatjuk teljesnek, mivel az újabb kutatások továbbra is számos új adattal szolgálnak a gyakran természettudományi és természetvédelmi szempontból is jelentős fajok előfordulásáról. A legjelentősebbeknek a nemzetközi védelem alatt álló fajokat és azon fajokat tartjuk, melyek itt érik el előfordulásuk határát. A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet területén nagy arányban megtalálhatók a mediterrán és pannon fajok, melyek szlovákiai viszonylatban máskülönben ritkák.
A pókok (Araneae) közül talán a legjelentősebb adatnak számít a Zora paralela faj szlovákiai előfordulásának első bizonyítása. A pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) a térségben éri el fellelhetőségének északi határát. Ennek a fajnak Szlovákiában eddig három helyről ismert az előfordulása. Eddig 63 egyenesszárnyú (Orthoptera) faj ismert a térségben. A ritkábbak közül említsük meg a következőket: a nagy kúpfejűszöcskét (Ruspolia nitidula), a farkos lombszöcskét (Tettigonia caudata) és a tundrasáskát (Stetophyma grossum). A rablópille (Libelluloides macaronius) jelentős mediterrán elemként van jelen a térség recésszárnyúi (Neuroptera) között. A bogarak (Coleoptera) közül említést érdemelnek az Európa nagy részén már ritkának vagy esetenként kipusztultnak tekinthető szarvasbogár (Lucanus cervus), nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) és a havasi cincér (Rosalia alpina). A lepkék (Lepidoptera) közül figyelmet érdemel a ritka kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), a farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), vagy az itt közepesen gyakori tűzlepke (Lycaena dispar). A térség nappali lepkéinek legjelentősebb fajai közé tartozik a száraz gyepeken élő hegyi törpeboglárka (Cupido osiris). Ennek a fajnak Szlovákiában eddig csak három előfordulási helye ismert. Hazánkban szintén csak a Cseres-hegység területéről ismert a barnabundás boglárka (Polyommatus admetus) és a mediterrán horvát ékesboglárka (Everes alcetas) előfordulása. A Cseres-hegység területén található a nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion punctifera) országos viszonylatban legerősebb állománya.
Gerincesek
A terület víztárolóinak faunáját is beszámítva eddig 22 hal (Osteichthyes) és 14 kétéltű faj (Amphibia) előfordulása ismert. A gyakori és közismert kétéltű fajok közé soroljuk a barna varangyot (Bufo bufo), a zöld varangyot (Bufo viridis), a zöld levelibékát (Hyla arborea) és a kecskebékát (Rana esculenta). A hüllőkből (Reptilia) eddig 10 faj előfordulása bizonyított. A térségben gyakori a zöld gyík (Lacerta viridis), a fürge gyík (Lacerta agilis) és a fali gyík (Podarcis muralis). Jellemző a rézsikló (Coronella austriaca) és az erdei sikló (Elaphe longissima) is.
Az érintett térségben a gerincesek fajban legnépesebb osztályát a madarak (Aves) adják. Eddig 219 faj előfordulása ismert. Az idősebb bükkösök ritka fészkelő madarai a fekete gólya (Ciconia nigra), az uráli bagoly (Strix uralensis) és a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos). A tölgyesekre pedig a közép fakopáncs (Dendrocopos medius), és ritkábban a rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla) fészkelése jellemző. A ritka ragadozó madarak közül vannak adatok a kígyászölyv (Circaetus gallicus) előfordulásáról is. A fás legelők jelentős fajai a búbos banka (Upupa epops), a karvalyposzáta (Sylvia nisoria), a tövisszúró gébics (Lanius collurio) és az erdei pacsirta (Lullula arborea). Kőbányák ritka fészkelő faja az uhu (Bubo bubo). Homokbányákban függőleges falakban telepesen költ a gyurgyalag (Merops apiaster). Víztárolók szegélyeinek nádasaiban fészkel a törpegém (Ixobrychus minutus) és a barna rétihéja (Circus aeruginosus).
Térségünkből eddig 59 emlősfaj (Mammalia) jelenléte bizonyított. A tágabb vidék (Medvesalja/Básti-medence, Gesztetei-medence) az ürge (Spermophilus citellus) genofond területei közé tartozik Szlovákiában. A ragadozók közül természetvédelmi szempontból is jelentős a vidra (Lutra lutra) és a vadmacska (Felis silvestris) állománya. Faunisztikai szempontból pedig fontos megemlíteni a nimfadenevér (Myotis alcathoe) és az órias korai denevér (Nyctalus lasiopterus) előfordulását.
Felhasznált irodalom