Városi Hivatal
H.-Cs.: 7.30-11.30/12.30-16.00
Péntek: 7.30-11.30
Ügyfélfogadó Központ
H.-Cs.: 7.30-11.30/12.00-16.00
Péntek: 7.30-11.30
Anyakönyvi Hivatal
H.-Sz.: 7.30-11.30/12.00-16.00
Csütörtök.: nincs ügyfélfogadás
Péntek: 7.30-11.30
Ma délelőtt összeült a városi válságstáb, melyen részt vett a Losonci Regionális Közegészségügyi Hivatal képviselője is. Megerősítette, hogy három füleki esetében bebizonyosodott a gyanú, a negyedik esetben még nem ismert a hivatalos eredmény. Amint megtudhattuk, valószínűleg két gócpont létezik, s az első két eset összefüggésben van egymással. Náluk megállapítást nyert a fertőzés forrása is. A harmadik betegnél még kutatják a fertőzés eredetét.
Mivel az első két fertőzött a pedagógusok közül került ki, azonnal intézkedéseket hoztak a helyi iskolák is. Az Iskola utcai alapiskola igazgatója holnaptól (péntek) igazgatói szabadot hirdetett a jövő szerdáig. Tesztelésnek veti alá magát további három olyan pedagógus is, akik közvetlen kapcsolatban voltak a fertőzött tanárral. A tanulók soraiból csupán egy osztály került vele kapcsolatba, ez az osztály már mától otthon maradt.
A szakközépiskolában mától két osztályban folyik távoktatás. A fertőzött pedagógus nem került kapcsolatba diákokkal, csak két iskolai alkalmazottal, akik a közeli napokban tesztelésnek vetik alá magukat. A két osztály tanulói azért maradtak otthon, mert közöttük találhatók a 67 éves koronavírusos beteg (a harmadik eset) unokái is. A három unokát és további három családtagot már tesztelték, az eredmények holnap lesznek ismertek. A harmadik betegnek egyéb krónikus betegségei is vannak, jelenleg a losonci kórházban kezelik, a megbetegedése egyelőre könnyebb lefolyásúnak mutatkozik - enyhébb légúti panaszai vannak. A fertőzött pedagógusok pillanatnyilag tünetmentesek, otthoni izolációban vannak.
A továbbiakban folyamatosan informálunk a helyzet alakulásáról. A város újra megkezdi a közterületek - buszmegállók, korlátok, játszóterek, szemétkukák, valamint a középületek bejáratainak fertőtlenítését. Kérünk mindenkit, hogy kerüljék a pánikkeltést, a helyzet ellenőrzés alatt áll. Ugyanakkor azonban ne vegyük félvállról, és főleg ne kételkedjünk a komolyságában. Tartsuk be a higiéniai szabályokat, viselkedjünk felelősségteljesen, óvjuk magunkat és a többieket is.